Ugyanaz a gyártó, ugyanaz a termék – azonban az ár igencsak eltérő: szinte törvényszerű, hogy Szerbiában jóval többet kell fizetni az árucikkekért, mint az Európai Unió országaiban – írja összeállításában a Nova.rs, amely ezúttal a Meggle egyik termékének németországi és hazai árát vetette össze az Efektiva fogyasztóvédelmi egyesület megfigyelését közzétéve.

A Meggle terméke, a 125 grammos vaj ára Németországban 1.39 euró, azaz 164 dinár, míg Szerbiában ugyanez a termék 389 dinárba kerül. Annak ellenére is, hogy Németországban az átlagfizetés a szerbiainak a négyszeres.

Sokszor felvetődött már a kérdés, hogyan történhet meg, hogy az alacsonyabb átlagbevételekkel rendelkező országok lakosainak drágábban kell megvenniük azt a terméket, amely a gazdagabb országok polgárai számára olcsóbb: Szerbiában jelenleg az átlagfizetés mintegy 60 000 dinár, míg Németországban 2 500 euró.

Noha ismert, hogy az infláció Európában is érezteti hatását, az élelmiszerek ára hazánkban több mint 20 százalékkal emelkedett – ami kétszerese az EU-s átlagnak. Hetente tapasztalhatjuk, hogy folyamatosan egyre többet kel fizetni az élelmiszerért, szinte minden drágul, leárazásokról pedig nem igazán hallani.

Egy év alatt Szerbiában az élelmiszerekért 24.6 százalékkal kell többet fizetni a hivatalos statisztikai adatok szerint.

A gyártók a tenyerüket dörzsölik, a piaci felügyelőség nem szól semmit – ez vélhetően annak is betudható, hogy az árból számított illetékeket és adókat az állam szedi be, márpedig minél magasabb egy termék ára, annál nagyobb rajta az áfa.