Grocka község területén kiégett a Lasta közlekedési vállalat autóbusza, de az utasoknak szerencsére sikerült időben elhagyniuk a járművet, írja a szerb sajtó.

A tűz kedden délután fél három körül keletkezett a Brestovik felé vezető úton. A helyszínre három kocsival nyolc tűzoltó vonult ki, akik lokalizálták a tüzet.

A sajtó szerint senki sem sérült meg, viszont a lángok elérték a távvezetéket és az optikai kábeleket, így a település nagy része villanyáram, internet és kábeltelevízió nélkül maradt.

A Žig info portál tudósítása szerint a sofőr amikor észrevette a füstöt, azonnal megállt és kinyitotta az ajtókat, hogy az utasok leszállhassanak, majd elkezdte oltani a tüzet. A lángok azonban már a jármű nagy részére átterjedtek, így a sofőr nem tudta azokat megfékezni.

A tűz olyan hevesen égett, hogy egy gyümölcsösre is átterjedt, és a két oszlop között megsérült a távvezeték, illetve az internet és kábeltelevízió továbbítására szolgáló vezeték.

A tűzoltók már eloltották a tüzet, amikor a jármű újból lángra kapott, és mivel közben kiürült a tartálykocsi, el kellett menniük vízért, hogy befejezhessék az oltást.