Júniusban zárják le az aluljárót a Patria Szállónál Szabadka központjában, a gyorsvasút miatti építési munkálatoknak pedig októberig be kell fejeződniük, mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában.

Korábban Kern Imre, Szabadka alpolgármestere arról beszélt, hogy a legforgalmasabb fő útvonal lezárásának előfeltétele, hogy a Pionir édességgyárnál megépüljön az elkerülő, valamint, hogy a Majsai hídnál elkészüljön egy körforgalom, Pásztor István ezekről a dolgokról ezúttal nem tett említést.

A vasútfejlesztés kapcsán a VMSZ elnöke elmondta, a Belgrád-Budapest vasútvonal részeként Topolya környékétől a szerb-magyar országhatárig folynak a munkálatok a következő másfél évben. A beruházás 2024 végéig befejeződik. Szabadka belvárosában júniustól lehet számítani nagyobb munkálatokra, a Pátria Hotelnél lévő vasúti felüljáró környékét teljesen lezárják majd. A minisztérium a jelek szerint nyitott arra, hogy figyelembe vegye a helyi érdekeket is. Például a szabadkai útlezárások várhatóan szakaszosak lesznek, vagyis nem egy időben történnek majd, elkerülve ezzel a közlekedés ellehetetlenülését, mondta többek között Pásztor.

“150 évvel ezelőtt volt Szabadkán utoljára ekkora vasútfejlesztési beruházás. Ezt a másfél évet, ahogy mondani szokták, ríva is kibírjuk” – emelte ki a VMSZ elnöke.

Ami a gyalogosokat illeti, a Lidl és az Újvárosháza között tudnak majd a központ felé közlekedni.

Pásztor István hozzátette, a munkálatok nem csak a vasútfejlesztést érintik majd, ugyanis a távfűtési fővezetéknek is a földbe kell kerülnie legkésőbb októberig, hogy a következő fűtési idény is problémamentes legyen. Egyébként komoly útfejlesztés is lesz a városban, ugyanis összekötik a Palicsi utat a Halasi úttal, amivel tehermentesítik a városközpontot a forgalom alól.