Kevés publikus részlettel, diszkréten jelentették be, hogy Szerbia kormánya konzulátust nyit Fehéroroszországban. Az új diplomáciai kinevezésekről a sajtó a szerb kormány rövid határozataiból közvetített információkat, amelyeket Ana Brnabić miniszterelnök írt alá. A határozatok kimondták, hogy Szerbia új tiszteletbeli konzulja Fehéroroszországban Živorad Smiljković lesz – írta a Szabad Európa.

Az új tiszteletbeli konzulról keveset tudni, a konzulátusról is csak annyi ismert, hogy Minszkben lesz a székhely, és négy régiót fog lefedni. Bár a megjelenés óta eltelt egy hónap, a részleteket nem tette közzé Szerbia Külügyminisztériuma, amelynek kötelessége végrehajtani ezeket a diplomáciai döntéseket. Hivatalos honlapján a minisztérium a cikk megjelenéséig még nem frissítette a konzulátusok és tiszteletbeli konzulok listáját.

Živorad Smiljkovićot nem ismeri a közvélemény Szerbiában. A tiszteletbeli szerb konzulról még kereséssel sem könnyű információt találni. Azt tudni lehet, hogy ő a szlovén Rico Group cég fehéroroszországi képviseletének vezetője, azonban a cég hivatalos honlapján semmi több nincs róla.
A külügyi törvény előírja, hogy a kormány az illetékes miniszter javaslatára tiszteletbeli konzullá nevezhet ki olyan magánszemélyt, aki „hazájában tiszteletet élvez és Szerbia érdekeit képviselni akarja”. A Szabad Európa  nem tudta megállapítani, hogy Smiljković szlovén, szerb, fehérorosz vagy más ország állampolgára-e.

A Külügyminisztérium és Szerbia kormánya nem válaszolt a Szabad Európának arra a kérésére, hogy információt tegyen közzé arról, hogy ki az új tiszteletbeli konzul, milyen referenciákkal rendelkezik, és miért döntött Szerbia a konzuli osztály megnyitásáról.