Aleksandar Vučić szerb elnök kedden kijelentette, hogy az orvosok, nővérek, illetve egészségügyi technikusok az év végéig jelentős fizetésemelést kapnak.

– Azt szeretnénk, hogy maguk itt maradjanak. Szeretnénk, hogy harcoljanak, vezessék az egészségügyet és országunkat, de amit mindenekelőtt elvárunk az a felelősség, a komolyság, a kemény munka és az elhivatottság – fogalmazott a szerb elnök a Szerbia Palotában azon az ünnepélyes ceremónián, amelyen az orvosi egyetemeken, illetve egészségügyi középiskolákban végzett legsikeresebb frissdiplomások kaptak munkaszerződést.

Kedden száz orvos és száz egészségügyi technikus, illetve nővér írt alá munkaszerződést.

Danica Grujičić egészségügyi miniszter az ünnepségen azt mondta, hogy azok az orvosok és nővérek, illetve egészségügyi technikusok, akik ma munkaszerződést kaptak, a legjobbak, és őket azért kapcsolják be az egészségügyi rendszerbe, mert „ők a legfontosabbak a társadalom számára és a nemzet megmaradása szempontjából is”.

Aleksandar Vučić (Beta)