Az Utolsó Nemzedék klímaaktivistái kedd reggel megkezdték harmadik akciósorozatukat Bécsben, megbénítva a forgalmat az osztrák fővárosban. A környezetvédők közül többen az úttestre ragasztották magukat a forgalmas Währinger Gürtelen. Az aktivisták jelezték: a blokád a kormány klímapolitikájának bénultságát szimbolizálja.

Médiaértesülések szerint az Opernringen úttesten vonuló környezetvédők lassították a forgalmat, ahol szintén nagy dugó alakult ki emiatt. A tiltakozásokat több kutató és civil szervezet támogatta.

A be nem jelentett tüntetéseket gyorsan felszámolták: a Gürtel nyolckor kezdődött blokádja alig egy órán át tartott, miután valamivel kilenc előtt a rendőrség eltávolította az aktivistákat az úttestről. A hatóságok a Twitteren aláhúzták: a gyülekezési szabadság az alapjogok közé tartozik, amely még a spontán, be nem jelentett tiltakozásokra is kiterjed. A rendőrség jelezte: mindig eseti alapon dönt a beavatkozásról, és egyúttal óva intett az önkényes intézkedésektől az ilyen helyzetekben.

A környezetvédők bejelentették, hogy keddtől kezdve legalább három hétig naponta tartanak hasonló blokádokat az eddigi legnagyobb akciójuk keretében. Az aktivisták a hétköznapok korai óráiban akarják eltorlaszolni az utakat, hogy minél nagyobb zavart okozzanak a reggeli csúcsforgalomban. A környezetvédők egyebek között azt követelik, hogy a bécsi kormány óránkénti száz kilométerben korlátozza a maximális sebességet az autópályákon, illetve függessze fel a kőolaj-, és földgázfeltárásokat Ausztriában.