A szülőknek több időt kell szánniuk a gyerekeikre, meg kell hallgatniuk őket és figyelni kell rájuk – nyilatkozta csütörtökön Brankica Janković esélyegyenlőségi biztos. A Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történt tragédia után számára a legmeghatározóbb a bekövetkező csend volt.

„Először érzem azt, hogy abban a zajban, amiben élünk, amikor senki senkit nem hallgat meg, először hallottuk meg a csendet. Először halljuk egymást, és ha származhat ebből bármi hasznos, akkor az az, hogy mindannyian tartsunk önvizsgálatot, változzon meg minden a rendszerben, az intézményekben, az iskolákban, a sajtóban, de az otthonainkban és a családokban is” – mondta.

Brankica Janković szerint a szülőknek többet kellene beszélgetniük a gyerekeikkel és jobban oda kellene figyelni rájuk. „Nem fognak mindent elmondani maguktól, amint belépnek az ajtón. Bízniuk kell a szüleikben, a szülőknek pedig figyelni kell rájuk. Arra, hogyan lépnek be a házba. Azt gondolom, hogy most a bizalom és az őszinteség lesz az az érték, amit a pénz jelentett. Semmi sem maradhat olyan, mint volt” – tette hozzá.