Egy buszmegállóban várakozott nagyjából 20 venezuelai férfi, amikor az autó közéjük hajtott.

Nyolc ember meghalt az Egyesült Államokban, a Texas állambeli Brownsville-ben, miután egy autó egy hajléktalanok és migránsok számára fenntartott menedékhely közelében lévő buszmegállóban nekiment egy ott várakozó csoport tagjainak. Legalább öten megsérültek, néhányan közülük súlyosan. Az áldozatok többsége venezuelai férfi volt, írja a Euronews.

A sofőrt őrizetbe vették és eljárást indítottak ellene. Egyelőre nem egyértelmű, hogy az incidens szándékos volt-e.

A közeli Enrique San Pedro Ozanam migránsokat befogadó központ igazgatója, Victor Maldonado a BBC-nek elmondta, hogy a biztonsági kamerák felvételein látható, amint egy terepjáró áthajt a piros lámpán, és nagy sebességgel közeledik a buszmegállóhoz.

A jármű ezután a járdaszegélynek ütközött, és mintegy 60 métert repült, elütve az útjába kerülőket.

Maldonado azt is elmondta, hogy nagyjából fél órával az incidens előtt egy körülbelül 20 fős csoport, akik a központban szálltak meg, elmentek, és átsétáltak a buszmegállóba, hogy ott várakozzanak.

A központ vezetője hozzátette, hogy az elmúlt két hónapban a 250 ember befogadására alkalmas éjszakai menedékhely naponta akár 380 embert is kénytelen volt fogadni.

Brownsville városába az utóbbi időben egyre több illegális migráns érkezik, ami miatt a múlt hónapban katasztrófahelyzetet hirdettek, akárcsak a többi határ menti város Texasban.

Illusztráció (Archívum)