A tulajdonos halála után megmaradt fegyvert is át kell adni a rendőrségnek –tájékoztatott a Belügyminisztérium. Az illegálisan tartott fegyverek és lőszerek, valamint robbanószerkezetek leadására vonatkozó felhívás alkalmából a Belügyminisztérium arra is felhívta a polgárok figyelmét, hogy azokat a fegyvereket is adják le, amelyeknek a tulajdonosa már elhunyt.

Az ezekkel a fegyverekkel való esetleges visszaélések megelőzése érdekében fontos, hogy a tulajdonos halála után megmaradt fegyvereket a hagyatéki eljárás lejártáig, valamint az új tulajdonos megállapításáig a rendőrségnek adják át megőrzésre

-áll a közleményben. Azok a polgárok, akik ilyen fegyvert adnak át a rendőrségnek, az adataikat is meg kell, hogy adják a letétbe helyezéséről szóló igazolás kibocsátása érdekében, erről pedig tájékoztatni kell az adóhatóságot is, hogy az elhunyt személy többé ne lehessen adóalany. Ameddig nem rendeződik a tulajdonjog, addig a fegyver a Belügyminisztérium munkatársainál marad.

Az illegális, valamint az elhunytak által hátrahagyott fegyvereket az állampolgárok június 8-ig adhatják le a Belügyminisztériumnak. Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke elmondta, hogy az elmúlt három napban a polgárok összesen 8500 darab különféle fegyvert adtak le, ezen kívül átadtak 784 aknát és robbanószerkezetet, köztük bombákat, valamint 398 450 darab különböző kaliberű lőszert.