Az egyoldalú akarat nem eredményez megoldást a bővítéspolitikát illetően — írta Kovács Elvira, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének alelnöke hivatalos Facebook-oldalán, miután Stockholmban az Európai Ügyek Bizottságának tagjai és elnökei (COSAC) találkozóján mondott beszédet.

„A Riksdagban elmondtam, hogy a svéd elnökség prioritásai tükrözik azokat az álláspontokat, amelyeket az ország az EU-n belül régóta képvisel, és amelyek az Unió előtt álló jelenlegi geopolitikai és gazdasági kihívásokra is választ adnak. Sajnálattal tapasztaljuk viszont, hogy az elnökség prioritásai között nem szerepel az EU bővítési politikája.” – fogalmazott Kovács.

Noha a december 6-án Tiranában tartott EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozó pozitív üzenetet küldött a nyugat-balkáni résztvevőknek, az EU értékes időt és nagyfokú bizalmat veszített a Nyugat-Balkánon az elmúlt néhány év során, írja.

A bővítés természetesen kétirányú folyamat, de a tagjelölt országoktól nem várható el, hogy teljesítsék a csatlakozási kritériumokat anélkül, hogy az EU hiteles bővítési perspektívát és valódi ösztönző erőt ne kínálna, amelyek valódi megoldásokat tudnak nyújtani a strukturális problémákra vagy akár a nyitott, kétoldalú kérdésekre, vallja Kovács.