Aleksandar Vučić dél-bánáti körútján pénteken megnyitotta volna a fehértemplomi sportcsarnokot, Versecen egy papírcsomagolásokat gyártó családi vállalkozásnál tett volna látogatást, Alibunáron pedig a felújított Inklúziuós-oktatóközpont felújított épületét nyitotta volna meg.

Torontálvásárhelyen a Đuričkov gazdaság, Barandán pedig a Cukić családi gazdaság látta volna vendégül.

Minderre azonban ezúttal nem kerül sor, mivel Aleksandar Vučić az összetett koszovói „biztonsági helyzetre”hivatkozva lemondta a látogatásokat. Az elnöki kabinet közleményében az áll, hogy az államfő a nap folyamán több fontos tárgyaláson vesz részt a Koszovón zajló történések kapcsán és a helyzet stabilizálása érdekében.

Este hat órakor a tervek szerint Pancsován megtartja beszédét a tervezett nagygyűlésen.