Úgy tűnik, a Szerb Haladó Párt már a sportklubokra is nyomást gyakorol, hogy tagjai önkéntesen jelentkezzenek a haladók május 26-ára meghirdetett belgrádi nagygyűlésére.

Az már nyílt titok, hogy a közvállalatokban dolgozókra politikai nyomást gyakorolnak a haladók, hogy vegyenek részt a belgrádi demonstráción, most azonban bizonyíthatóan kiderült, hogy ugyanez történik a sportklubokkal is, hogy azokat is zsarolják.

A kragujevaci polgárok között köröznek ugyanis a Divlji veprovi sportklub viber-csoportjában közzétett üzenetek, amelyek szerint „néhányunknak jelentkezni kell oda”, illetve, hogy „utasítást kaptak” a nagygyűlésen való részvételre, illetve, hogy az azon való részvétel „a csapat érdekeit szolgálja, hogy a jövőben kérhessen valamit”.

A Nova.rs portál megszerezte az üzeneteket, amelyek valóságtartalmát egy anyuka erősítette meg, akinek a gyermeke ebben az amerikaifoci-csapatban játszik, s aki ugyancsak megkapta az üzeneteket – annak ellenére, hogy kiskorú.

Az üzenetben, amelyet a sportolók kaptak, az olvasható, hogy „utasították” őket, hogy a klub tagjait küldjék el a nagygyűlésre, ahogyan az is, hogy „nem ők az egyetlen kragujevaci klub, amely ilyen követelést kapott”, illetve, hogy minden városi sportklubtól ugyanezt követelik.

„Testvéreim, van-e érdeklődő, aki menne erre az összejövetelre Belgrádba jövő pénteken? Tudom, hogy senki sem lelkesedik, de vegyétek a lehető legkomolyabban ezt a kérést, mert néhányunknak meg kell jelenni ott. Át kell adnunk azok névsorát, akik mennek, ilyen parancsot kaptunk.

Fogjátok ezt fel mint klubkötelezettséget, sajnos, ez a csapatunk érdekét szolgálja, hogy a jövőben kérhessünk valamit és hogy ezt a kevés pénzt, amit adnak nekünk, ne vonják meg tőlünk.

A klub természetesen fedezi az utazási költségeiteket, és mindenki, akinek módja van rá, főleg a fiatalabb játékosok, akiknek nincs sok kötelezettsége, jelentkezzen nálam, hogy ezt elintézzük. Nem ez az első alkalom, hogy ilyet kell csinálnunk, mert nekünk a csapat a legfontosabb.

Minden kragujevaci sportklubnak ugyanezt mondták, és higgyétek el nekem, ezt komolyan kell venni. Jelentkezzetek” – olvasható a Viber-üzenetben.

 

Egy másik üzenet még érdekesebb: „A klub a költségek felett további 2 000 dinárt ad mindenkinek. Elmentek Belgrádba busszal, megkérdezitek, mikor van a visszaút és valahol eltöltitek azt az időt, amíg a míting tart, aztán hazajöttök. Azt hiszem, hogy ott is kaptok majd 1000-2000 dinárt, de ebben nem vagyok biztos. Aki meg akar keresni egy szolíd napidíjat és bambulni Belgrádban egyet, jelentkezzen nálam. Már ezzel is segítetek a klubnak, mert valakinek el kell mennie oda. Ha van haverotok, aki nem a klub tagja, de menne, ő is mehet” – olvasható az üzenetben.