A belgrádi Első Alapügyészség ügyésze, Ljubivoje Đorđević elmondta, hogy minden kortárs erőszak esetén ellenőrizni fogják az összes fennálló tényt, többek között a szülők felelősségét is. Mint mondta, a tényállások vizsgálatakor sor kerül majd annak megállapítására is, hogy a törvényes képviselők elhanyagolták-e az erőszakos cselekmény kiskorú elkövetőjét.

Ennek fényében pedig büntetőeljárás indulhat a szülők vagy gyámok ellen

– mondta Đorđević a Politika című lapnak. Közölte azt is, hogy az ügyészség minden erőszakos cselekmény feljelentése esetén elrendeli a rendőrséget arra, hogy a gyanúsítottat őrizetbe vegyék, majd  kihallgatását követően indítványozza a bíróságnak is az őrizetbe vételét.

A legfelsőbb ügyész javaslata szerint fog megtörténni ez, azzal a céllal, hogy megakadályozzák az erőszak bármilyen új formáját a társadalomban

–idézte Đorđevićet a 021.rs