Őrült terv: Moszkva emlékművet akar állítani egy háborús bűnösnek Moszkvában – írja a Berliner Kurier bulvárlap arról az ötletről, hogy Oroszország fővárosában emlékművet állítsanak a volt szerb elnöknek, Slobodan Miloševićnek.

„Slobodan Milošević [egy ideig a szétvert ország nevét bitorolva – a szerk. megj.] Jugoszlávia elnöke volt egészen addig, amíg a forradalom 2000-ben meg nem buktatta. Ő volt a felelős a szerb csapatok által Horvátországban, Boszniában és Koszovóban elkövetett háborús bűnök tucatjaiért. Több tízezer ember halála szárad a lelkén, de ennek ellenére egyes szerbek számára hős” – idézi a bulvárlapot a Deutsche Welle.

„Nyilvánvalóan ez jó ok arra, hogy Oroszország emlékművet állítson ennek a néhai diktátornak Moszkvában. A NATO elleni harcosként emlegetik” – írja a német lap.

A BK a moszkvai Komszomolec című orosz lapra hivatkozik, mely szerint az oroszok egy két méter magas emlékművet terveznek az orosz fővárosban található Európa térre helyezni. A bronzszobor Dragan Radenović belgrádi szobrászművész alkotása, a művet hamarosan Moszkvába szállítják.

Marat Basirov orosz politológus szerint Milošević volt a „bűnöző NATO” első áldozata, akit, mint mondja, Oroszországnak jobban meg kellett volna védenie.

A BK felhívta a figyelmet arra, hogy a Milošević elleni bizonyítékok a hágai perben meggyőzőek voltak, és csak amiatt nem ítélték el, hogy szívrohamban meghalt a bírósági ítélet előtt – írja a Berliner Kurier.

Slobodan Milošević