A szabadkai Poletarac óvodában fertőzött az ivóvíz és az intézmény tele van élő és döglött egerekkel – ezt állította a Magločistač portálnak az egyik névtelenséget kérő szülő.

„A gyerekek meg fognak betegedni, az enyém szemfertőzést kapott. A gyerekek döglött egereket kerülgetnek. A helyzet borzalmas” – mondta. „Egy gyerek ráharapott az egérmérges tasakra, a kórházban mosták ki a gyomrát” – állította az anyuka.

Azt is nyilatkozta: a gyerekek 5 literes palackokban hozott vízben mosnak kezet, és abból isznak. Bár a probléma nem újkeletű, csak azután vettek vízmintát az óvodában, hogy a városi titkárt is felkereste panaszával.

Veljko Vojnić, a Naša radost Iskoláskor Előtti Intézmény műszaki igazgatója csütörtökön azt mondta az újságíróknak, hogy az új oktatási rendszer szerint az óvodásokat a teremben ismertetik meg a gabonafélékkel, a napraforgóval, a gesztenyével stb. „Mi, akik a biztonsággal foglalkozunk, nem támogattuk ezt a megoldást” – mondta, és a probléma be is következett.

A gyerekeket az egerek megjelenése után azonnal áthelyezték másik terembe, csapdákat állítottak fel a rágcsálóknak, amelyeket be is fogtak. A jövő héten sor kerül a fertőtlenítésre is, ezt követően pedig a gyerekek visszatérhetnek majd a termükbe.

Vojnić elmondása szerint minden szabadkai óvoda a városi vizet használja, amit negyedévente ellenőriznek.

„A legutóbbi alkalommal kiderült, hogy a Poletaracban a víz minősége nem kifogástalan, és mi azonnal le is álltunk a használatával. Azóta palackozott vizet adunk a gyerekeknek és az alkalmazottaknak” – nyilatkozta Vojnić.

Illusztráció: Pixabay