Hatalmas sikert ért el a vajdasági Sin Seekas zenekar, amely a harmadik helyen végzett a Szerbiai Rádió és Televízió által szervezett Bunt Rock Fesztiválon. A sikerrel, amellyel százezer dinár is járt, kapcsolatban Sóti Juli, az együttes énekese nyilatkozott:

– Kicsit félve jelentkeztünk a Szerbiai Rádió és Televízió zenei versenyére a Bunt Rock Fesztiválra, mert kétnyelvű dallal neveztük, bár választhattunk volna egy angol nyelvűt is, de reméltük, hogy változott már annyit a világ és bíztunk abban, hogy a zenei szcéna sokkal elfogadóbb, hogy egy félig kisebbségi nyelvű szerzemény is labdába rúghat a versenyben – mondta Sóti Juli, aki szerint már az is hatalmas meglepetés volt, hogy beválogattak őket, mert a zsűri olyan neves zenészekből és szervezőkből állt, mint Milovan Bošković (Zemlja Gruva), Konstrakta, Ivan Fece Firchi, Miloš Ignjatović (Exit), a Cinemacity szervezői, Maja Cvetković (E-Play), Milena Milutinović (Repetitor).

– Már az is megtiszteltetés volt, hogy egyáltalán értékelték a dalunkat, az pedig, hogy dobogós helyen végeztünk hatalmas pozitív visszaigazolás. Évek óta reménytelenül próbálkozunk az újvidéki, a belgrádi, a szerbiai fesztiválokra bekerülni, akár egy kis színpadra, ez a siker, most ismét erőt adott nekünk, hogy nem reménytelen a dolog – nyilatkozta a Sin Seekas énekese, aki elmondta azt is, hogy ez volt az első nagy televíziós szereplésük és versenyük, ami izgalmasabb volt, mint gondolták, ugyanis a felvételek reggeltől estig tartottak, ami nagyon fárasztó, és amikor együtt van a zenekar, akkor sosincs vége a napnak a zenélés után.

Sóti Juli és Konstrakta (Fotó: Pakai Ákos)

– Mi közös Mortal kombat versennyel ünnepeltük a továbbjutást. Hihetetlen volt beszélni a zsűritagokkal, mert példaképeink is, valamint Konstraktát és az Iskaz produkcióját látni az első sorból és sok inspirációt gyűjtöttünk a versenyző zenekaroktól is, például nagyon megszerettük a győztes Monah zenéjét és szurkoltunk nekik, hogy nyerjenek. Jó volt látni, hogy vannak még kreatív zenekarok, akik többet akarnak mondani a szerelmes daloknál. Fontosnak tartjuk, hogy tabu témákról is beszéljünk a dalainkban: mentális problémákról, pánikbetegségről, a gyász feldolgozásáról, a bántalmazásról, hogy a közösségünk ne maradjon egyedül ezekkel a feldolgozatlan témákkal. Sokszor érezzük azt, hogy beszorultunk a két ország közé, se Szerbiában, se Magyarországon nem tudunk igazán érvényesülni, viszont ez a verseny most új lehetőségeket nyithat meg – mondta Sóti Juli.

Ljudmila Janković Gubik