Több újvidéki ellenzéki párt is a Vajdasági Rádió és Televízió igazgató bizottsági tagjainak menesztését követeli, mivel szerintük a tartományi közmédiumból „cirkuszt csináltak” – írja az N1.

Az igazgató bizottság kedden ismét nem választott vezérigazgatót az intézmény élére, hanem Sanja Jašarević Kužićot nevezte ki megbízott igazgatónak, ám a döntést rövidesen meg is semmisítették.

– Megbízatása kevesebb mint hat óráig tartott, mivel az esti órákban megsemmisítették a kinevezéséről szóló határozatot. A jelenlegi megbízott igazgatónak, Klemm Józsefnek, aki 15 nap múlva nyugdíjjogosult lesz, megparancsolták, hogy vonja vissza lemondását – áll az ellenzéki pártok sajtóközleményében, amelyet a Szabadság és Igazságosság Párt, a Mozgalom a fordulatért, a Szabad Polgárok Mozgalma és a Vajdasági Progresszív Akciópárt írt alá.

Az RTV igazgató bizottsága kedden közölte, hogy két jelölt, Budimir Marković és Željko Dvožak felelt volna meg a vezérigazgatói tisztséghez szükséges feltételeknek, ám egyikük sem kapta meg a kilenc tagú igazgató bizottság szükséges kétharmados támogatását.

A hírt Öreg Anna, a Szabad Polgárok Mozgalmának parlamenti képviselője a közösségi oldalán is megosztotta, ahol azt kérdezi Pásztor Bálinttól, hogy igaz-e, miszerint nagyra tisztelt édesapja az este telefonon hívta fel Klemm Józsefet és arra kérte, hogy vonja vissza a megbízott vezérigazgatói tisztségével kapcsolatos lemondását.