Hogy milyen nagy kincs a többnyelvűség, a többkultúrájúság, azt határozottan érezni lehetett ezen a délutánon. Ebben az iskolában kétnyelvű oktatás folyik (ezenkívül szerbet és magyart mint környezetnyelvet, valamint angolt és németet tanulnak a diákok), a tanárok zöme is kétnyelvű, és nemhogy konfliktus, de még horzsolódás sincs abból, hogy itt két nemzet fiai és lányai tanulnak és szórakoznak együtt. Egymás elfogadása magától értetődő és maximális. Erre nem kellett külön okítani a tanulókat, a gyakorlatban tanulták meg, hogy a tolerancia és ami több mint tolerancia: az egymás iránti érdeklődés, a barátkozásra való nyitottság és a szeretet egy kétnemzetiségű kisvárosban mennyire fontos és áldásos.
Megható volt látni a fiatalság virágzását. A lányok mind kicsípték magukat, frizurát csináltattak, megmutatták bimbózó nőiességüket; a fiúk ilyenkor testileg még nem annyira fejlettek, némelyik azonban már megnyúlt, és elmélyült a hangja. Ezen a délután és búcsúestén ráeszméltem, hogy az az energia, nyitottság, remény, bizalom és a jövőre való feltárulkozás, amit megnyilatkozni láttam, ennek a zsenge ifjúkornak a sajátja, és soha többé nem tér vissza; hatalmas érték ez.
A cikk folytatódik, de a tartalom eléréséhez PLUSZ előfizetés szükséges. Ha már van előfizetése lépjen be az azonosítójával, ellenkező esetben válasszon csomagjaink közül.
