A figyelem oka ilyentájt, sajnos, mindig ugyanaz: július 11-én van az évfordulója a srebrenicai népirtásnak, annak a borzalomnak, ami 1995 rettenetes nyarán történt, amikor a boszniai Szerb Köztársaság hadserege Ratko Mladić tábornok utasítására napokon át módszeresen legyilkolt legalább nyolcezer-hétszáz bosnyák férfit, majd tömegsírokba temette őket, amelyeket később kiástak, és a holttesteket más helyszínekre vittek, hogy így próbálják elrejteni a szörnyűséget, amit elkövettek.
A srebrenicai iszonyat akkora volt, hogy azt már a világ sem intézhette el néhány semmitmondó nemzetközi határozattal, így aztán alig öt hónappal később, még ugyanabban az évben, decemberben megszületett a boszniai háborút lezáró daytoni megállapodás, amely megalapozta a ma ismert Bosznia-Hercegovina államberendezését.



A cikk folytatódik, de a tartalom eléréséhez PLUSZ előfizetés szükséges. Ha már van előfizetése lépjen be az azonosítójával, ellenkező esetben válasszon csomagjaink közül.