Anthony Albanese, Ausztrália miniszterelnöke nemrég furcsa javaslattal állt elő: azt tanácsolta a lakosoknak, hogy naponta egyszer kapcsolják ki, majd kapcsolják be újra az okostelefonjukat. Az első hallásra különösnek tűnő tippel azonban a technológiai szakemberek is egyetértenek – írja a The Guardian.

Albanese szerint a lakosságnak proaktívnak kell lennie annak érdekében, hogy növelje a kiberbiztonságot. Néhány évvel ezelőtt az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) szintén azt javasolta, hogy időnként – hetente legalább egyszer – kapcsolják ki az emberek a mobiljukat. Így csökkenhet az esély arra, hogy a készüléket folyamatosan nyomon tudják követni.

Priyadarsi Nanda a Sydney-i Műszaki Egyetem kiberbiztonsági kutatója szerint a telefon rendszeres újraindítása minimálisra csökkentheti a feltörés kockázatát, mert erőszakkal bezár minden olyan háttérben futó alkalmazást és folyamatot, amely kémkedik és adatokat gyűjt a felhasználók után. Ő úgy látja: lehet, hogy a ki- és bekapcsolás nem jelent 100 százalékos védelmet, de valamivel megnehezítheti a hackerek dolgát.

Arash Shaghaghi, az Új-Dél-Wales-i Egyetem kiberbiztonsági oktatója szerint ugyanakkor a megoldás hamis biztonságérzetet is adhat. Kiemelte: ha a hackerek már megszerezték a jelszavainkat, a felhasználói fiókunk ugyanúgy veszélyben van, ha kikapcsoljuk a mobilunkat, ha nem. Emellett a telefonunk bizonyos perifériái akkor is aktívak lehetnek, ha a készüléket kikapcsoltuk, így nem árt még inkább figyelnünk arra, hogy az eszközünk biztonságban legyen – írja a hvg.hu.