Szóval van egy kémfőnökünk, aki bedolgozik a maffiának, kábítószerrel kereskedik, és a pozícióját is arra használja, hogy azokat a bűnözőket védje, akik ellen nyomoznia kellene. Erre tényleg nem lehet mást mondani, mint hogy roppant kínos.
Mindehhez a szerb kormány nem tudott semmilyen kommentárt fűzni egy teljes hete. A külügyminiszter ugyan vasárnap beszélt valami olyasmit, hogy „Amerikából nem érkeztek bizonyítékok Vulin ellen”, meg különben is politikailag motivált lépésről van szó. Pedig az ilyen vádak miatt a kormánynak azonnal le kellene váltania Vulint, bármi is a véleménye Ivica Dačićnak. Volt is az elmúlt napokban kormányülés, aztán még csak napirendre sem került az ügy.
Aleksandar Vučić államfő is csak annyit tudott kinyögni, hogy „a kokaint nem Vulin kabinetjében, hanem a Fehér Házban” találták meg (utalva egy kis színes hírre, miszerint a Fehér Ház turisták számára is nyitott részében találtak némi drogot), meg hogy nem nagy ügy az egész, 1999-ben ellene is szankciókat vetett be Washington, „és pont nem érdekelt, hogy őszinte legyek” – tette hozzá államunk elnöke.
Pedig valószínűleg kellene hogy érdekelje.



A cikk folytatódik, de a tartalom eléréséhez PLUSZ előfizetés szükséges. Ha már van előfizetése lépjen be az azonosítójával, ellenkező esetben válasszon csomagjaink közül.