Saša Janković jogász, korábbi országos polgári jogvédő pénteken kijelentette, hogy az Aleksandar Vulin, a Biztonsági és Hírszerzési Ügynökség (BIA) igazgatója elleni szankciókkal az USA komoly jelzést küldött.

– Ez egy olyan jelzés, ami azt mutatja, hogy Washingtonban bizonyos embereknek elfogyott a türelme és nem tolerálják az európai integrációról való letérést és a másik oldal felé való fordulást – nyilatkozta Janković az N1 televíziónak.

A volt ombudsman szerint Vulint a szankciók miatt biztosan nem fogják leváltani, sőt lehet, hogy „előléptetik” mert minden, más tisztségbe való áthelyezés előrelépésként is feltüntethető.

Janković azt mondta, Vulint például kinevezhetik a biztonsági szolgálatok koordinátorává, ami a jelenlegitől némileg eltérő szerep, de akár nagykövetnek is kinevezhetik.

– Nem vagyok biztos benne, hogy ez be is következik. De a történelem azt mutatja, hogy Aleksandar Vučić védelmezi munkatársait, hogy megerősítse a közöttük fennálló lojalitást – mutatott rá a jogász.

Értékelése szerint ez a történet nem is annyira Vulinról szól, inkább arról, hogy a Nyugat milyennek látja társadalmunkat.

– A hatalomnak jogában áll olyan politikát folytatnia, amilyet folytatnia kell, de ennek a politikának következményei vannak, amiket nem lehet megúszni. Ha hátat fordítunk a Nyugatnak, és ez bekövetkezhet, akkor ez azt jelenti, hogy az elmúlt 20 évben nem kellett volna, hogy az Európai Unió iskolákat, kórházakat és hidakat építsen és mindenben segítsen nekünk – magyarázta Janković.

Igor Bandović azon kijelentését kommentálva, miszerint Vulin és az aktuális belügyminiszter, Bratislav Gašić azért vannak tisztségben, hogy eltussolják a hatalom afférjait, és hogy a nyomozások eredménytelenül végződjenek, Janković azt felelte,  sajnos ő nem hisz az intézményekben.

Emlékeztetett, hogy amikor Gašić még védelmi miniszter volt, ő pedig polgári jogvédő, és vizsgálatot indított a büszkeségnapi felvonuláson történt támadással kapcsolatban, akkor Gašić volt az, aki megpróbálta megakadályozni, hogy kiderüljön a teljes igazság.

Janković feltette a kérdést, hogy meddig fogunk még Vulinon nevetni és csodálkozni, miközben a másik oldal – amelyhez a volt ombudsman is magát sorolja – 12 éve tűri az „ilyenektől” elszenvedett vereséget.

– Másképpen kell tekintetünk a helyzetre. Ezek az emberek irányítják ugyanis társadalmunkat – mondta a jogász és hozzátette, a belbiztonság számára nem a terrorizmus jelenti a legnagyobb kihívást, hanem a polgárok megosztása haladókra, és azokra, akik nem az uralkodó párt tagjai.

– A belbiztonság legnagyobb kihívása a hatalmi párt konfliktusa Szerbia polgáraival, a legnagyobb belső kihívást pedig a bűnözés, a titkosszolgálatok, az állam és a politika összefonódása jelenti – állapította meg Saša Janković.

Aleksandar Vulin (Fotó: 021.rs)