Mivel egyes horvát tengerparti városokban a turistáktól származó bevétel júliusban és augusztus elején elmaradt a várakozásoktól, az apartmanok tulajdonosai kénytelenek voltak engedni az árból, s egyes éttermek vezetői is hasonló lépésekre szánták el magukat, azzal, hogy utóbbiak az árengedményt megpróbálják más módon, apró trükközéssel pótolni.

Régi és bevált trükk, hogy az úgy nevezett happy hour időszakban az ételek árára 20-30 százalékos kedvezményt adnak, aminek a gyanútlan turista azonnal megörül és be is ül az étterembe, azonban csak ott szembesül azzal, hogy amit megspórolt az ételek árán, azt bizony el fogja költeni italra, mert az viszont sokkal drágább, mint a többi helyen. Természetesen a tapasztalt turisták, mielőtt igent mondanának a csábító ételáraknak, előtte vetnek egy pillantást az itallapra is, s csak utána foglalnak helyet.

Ha nem jöttek volna a magyarok, szlovákok… Crikvenica félig üres lenne

A belgrádi Marija beszámolója szerint az utóbbi napokban az étteremtulajdonosok egy másik trükközést is bevetettek: a főételek árai korrektek mondhatók, s nem sokkal magasabbak, mint egy régióbéli fővárosban, azonban a mártások és a köretek árait jelentősen megemelték. Marija egy brači étteremben járt így, ahol négy főételt rendeltek, valamennyi halból készült, s már ki is számolták, hogy ez összesen 65 euróba kerül majd nekik.

A rendeléskor a pincér megkérdezte, kérnek-e esetleg kecsapot, majonézt és mángoldot. A válasz igen volt, s az asztalnál ülők meg is lepődtek, amikor mintegy kétszáz-kétszáz gramm majonézt és kecsapot kaptak, s a gyerekük meg is jegyezte, hogy ki fogja ezt mind megenni.

Hogy megették-e mind, azt nem tudni, azt viszont igen, hogy a kecsapért és a majonézért is hét-hét eurót számolt fel a pincér, vagyis ez a kettő együtt annyiba került, mint egy főétel, míg a mángoldért még többet, összesen nyolc eurót fizettek…