„Jó reggelt, kedves nézők. A Belgrád televízióstúdió megkezdi kísérleti műsorát. Ma az első műsorunkat tekinthetik meg. A Belgrádi Vásár ideje alatt lehetőségük lesz rendszeresen követni tesztadásunk műsorait. A műsort 20:00-tól 23:00 óráig sugározzuk” – pontosan 65 évvel ezelőtt ezekkel a szavakkal kezdődött meg a televíziós műsor sugárzása Szerbiában,számol be a szerb köztévé (RTS).

1958. augusztus 23-án, szombaton a Belgrádi Vásár stúdiójából közvetítették az első adást. A Belgrád Televízió megnyitóját Olivera Živković, a Belgrádi Rádió bemondója jelentette be, majd a műsorokat Olga Nađ konferálta fel. Az első adásban a Nemzetközi Technológiai és Tudományos Vásár megnyitójának közvetítése volt látható.

Ez volt az RTS megszületésének napja

A televíziós adás első napján élő közvetítést és filmeket sugároztak.

Az első nap körülbelül 150 ember dolgozott azon, hogy mindez megvalósuljon. A kezdetekben a Belgrád Televíziónak háromórás volt a műsora, a világ eseményeit pedig rendszeresen egy nappal később mutatták be, hiszen a külföldi felvételek vonaton vagy repülőn érkeztek.

Belgrádban ekkor még csak 80 televízió volt nyilvános helyeken, és csak 36 lakásokban, magánszemélyeknél. Az embereket teljesen lenyűgözte az újdonság, emiatt a következő években hihetetlenül megnőtt a televízióval rendelkező háztartások száma.