A Szerbiai Környezetvédelmi Szervezetek Szövetségének (SEOS) aktivistái felvont zászlókkal az autópályára léptek, hogy lezárják a Gazela hidat a Száva központ közelében. A jelenlévők között van a Szerbia az erőszak ellen tiltakozók képviselői közül Zoran Lutovac, Aleksandar Jovanović Ćuta és Biljana Stojković is. A helyszínen a közlekedési rendőrség is jelen van, a blokád pedig este 22 óráig tart majd várhatóan.

Több emberre számítottunk, de ez nem jelenti azt, hogy nemfognak többen jelen lenni. Minden politikai párt támogatta akciónkat, és a nap folyamán meg is fognak jelenni. Vannak emberek Zajedno pártból, valamint az Ökológiai Felkeléstől is.

– mondta Nebojša Petković, a SEOS és a „Ne damo Jadar” Egyesület munkatársa. Petković rámutatott, hogy a rendőrség tagjai még a blokád kezdete előtt legitimálták őket. Petković a vitatott tervezési és építési törvényről azt mondta:

A föld tulajdonosának nincsenek jogai. Ha valakinek megakad a szeme egy telken, ha valaki építeni akar, és az állam nemzeti érdekűnek nyilvánítja az építkezést, akkor valaki egyszerűen bejegyezteti  társtulajdonosként a kataszterbe magát, esetleg felosztják a földrészt maguk között. Nincs joga fellebbezni a sértettnek, követnie kell a Hivatalos Közlönyt, hogy megtudja, a tulajdona továbbra is hozzá tartozik-e.

Kiemeli, hogy minden intézményi intézkedést megtettek, már csak a blokád maradt hátra. A Ne damo Jadar egyesület képviselője, a SEOS tagja, Zlatko Kokanović a Beta ügynökségnek azt mondta, „a törvény szégyenletes, és lehetővé teszi Szerbia területének kiárusítását,eladását. Környezetvédelmi szervezetek több tucat aktivistája van jelen, eddig nem történt incidens. Kihelyeztek több szerb zászlót, valamint egy zászlót Ne damo Jadar felirattal, valamint egy transzparenst Kezdeményezés a gazdák túlélésére felirattal.

A jelenlévők között ott volt a Szerbia az erőszak ellen tiltakozó képviselők közül Zoran Lutovac, Aleksandar Jovanović Ćuta és Biljana Stojković. A blokádot este 22 óráig tartják, a közelben kevés az egyenruhás rendőr, azonban civil ruhás rendőrök többen vannak.

Insajder.net