A Demokrata Párt (DS) egykori tagjaiból álló csoport vasárnap Kragujevacon új emléktáblát helyezett el a párt egykori elnöke, volt szerb kormányfő, Zoran Đinđić tiszteletére a róla elnevezett utcában a város központjában.

Hasonlóan a régi, pontosan nyolc évvel ezelőtt ellopott emléktáblához, az új táblát is Zoran Ilić kragujevaci szobrászművész készítette el, a DS volt tagjainak kezdeményezésére.

Az új tábla azonos az előzővel, azt kivéve, hogy nem bronzból, hanem betonból készült.

– Ha ezt a táblát is elviszik, akkor tudni fogjuk, hogy ez nem anyagi bűncselekmény, mint ahogyan akkoriban mondogatták, hanem politikai jellegű. Fontos elmondani, hogy ma is nagyon sokan vannak, akik tisztelik dr. Zoran Đinđić személyét és életművét, és akik az új generációkat is azoknak az értékeknek mentén nevelik majd, amelyeket Đinđić is hirdetett élete során – jelentette ki Suzana Đorđević aktivista, a táblaállítás egyik szervezője.

A 2003-ben meggyilkolt néhai kormányfő, Zoran Đinđić tiszteletére 2015 augusztusában állítottak emléktáblát a Nikola Pašič és a Zoran Đinđić utcák sarkán, de azt ismeretlen személyek ellopták.

Azon a helyen egészen idáig egy ideiglenes emléktábla állt.