Rejtélyes alagútra bukkantak a podgoricai felsőbíróság épülete alatt, azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy az utca túloldalán található lakáshoz vezető járatot ki ásta és miért – közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) kedden.

Boris Savić, a felsőbíróság elnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az épület raktárában járt valaki, feldúlta a helyiséget, de semmit sem vitt el. A sajtóban megjelent információk szerint a raktárban az utóbbi két évben több mint kilenc és fél tonna különféle kábítószert helyeztek el, de a bíróság elnöke közölte, a drog a helyén van.

Boris Savić hozzátette, hogy az alagút bejáratát jól elrejtették, ezért nem lehet tudni, hogy mikor áshatták ki, viszont az látszik, hogy hosszabb ideig tartott a kialakítása. A feltételezések szerint mindenképpen az volt a cél, hogy egyszerűen be-, illetve ki lehessen jutni a bíróság épületéből. Véleménye szerint valaki így akart megszökni az épületből, a raktárban tárolt bizonyítékokról ugyanis jegyzőkönyv is készült, így ellopásuk nem veszélyeztet egyetlen ügyet sem.

Az alagút a bíróság épületéhez közeli lakáshoz vezet, amelyet két hónappal ezelőtt béreltek ki. Filip Adžić belügyminiszter szerint az akciót alaposan megtervezték, kivitelezése pedig az akciófilmekre emlékeztet.

Az alagútról ITT láthatók fotók.

  A nyitókép csak illusztráció (Fotó: Pixabay)