Predrag Terzić, Kraljevo község elnöke lemondott tisztségéről, és ugyanezt megtette Kučevo és Smederevo első embere is.

Az N1 nem hivatalosan úgy értesült, hogy Trstenik község elnöke, Milena Turk is lemondott, és ugyancsak nem hivatalosan úgy tudni, hogy péntek reggelig ugyanezt megteszi minden dél-szerbiai polgármester.

A Beta hírügynökség szintén nem hivatalosan arról értesült, hogy Leskovac polgármestere, Goran Cvetanović is beadta lemondását.

Nenad Zdravković a „Za Leskovac – Zajedno“ elnevezésű ellenzéki önkormányzati frakció képviselője rámutatott, hogy a törvény szerint, amennyiben lemond a polgármester, akkor legkésőbb 30 napon belül választásokat kell kiírni az önkormányzatban.

– Ez pedig egybeesik a már beharangozott december 17-ei parlamenti választásokkal – emelte ki Zdravković.

Aleksandar Vučić szerb elnök szerdán este a Szerbiai Rádió és Televízió műsorában beharangozta, hogy a köztársasági és tartományi választásokat, illetve a belgrádi helyhatósági választásokat már december 17-re kiírhatják és mint mondta, néhány más községben is lehetnek önkormányzati választások.

A Politika napilap szintén nem hivatalos forrásokból úgy értesült, hogy a kezdeményezés a Szerb Haladó Párt (SNS) csúcsvezetésétől érkezett, az ok pedig állítólag a soron következő választások, ezért valószínűleg hasonló forgatókönyv alapján minden polgármester, illetve községi elnök, aki a hatalmi koalíció tagja, le fog mondani.

Már december 17-ére kiírhatják a választásokat