10 embert vettek őrizetbe, amiért Hollandiában vásárolt amfetamint értékesítettek Szerbiában.A belgrádi Legfelsőbb Bíróság 30 napos letartóztatást rendelt el tíz, kábítószer-csempészettel gyanúsított személyre.
Egy szeptember 29-én végrehajtott rendőri akcióban fogták el őket, amelynek során több mint 170 kilogramm amfetamint foglaltak le – írja az N1.

Október 1-jén a Belgrádi Legfelsőbb Bíróság – Szervezett Bűnözés Elleni Különleges Osztályának előzetes eljárási bírája határozatot hozott vádlottakkal kapcsolatban, és elrendelte azok őrizetbe vételét. E határozat értelmében őrizetbe vételük legfeljebb 30 napig tarthat – áll a bírósági közleményben.A vád szerint fennáll a gyanúja annak, hogy a vádlottak, Z.S, M.T, M.T, S.M, M.L, A.S, R.S. és Lj.S. rövid időn belül megismételnék a bűncselekményt.A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség a napokban közölte, hogy megbízásukra az SBPOK-kal együttműködve tíz személyt vettek őrizetbe, I.S-vel és A.K-val.

Ez a szervezett bűnözői csoport február 2-tól  szeptember 29-ig amfetaminolajat szerzett be Hollandiából, majd a ebből előállított amfetamint tárolta, értékesítette. Ez a szervezett bűnözői csoport továbbá kábítószert szerzett be Belgrád területén, majd a Hollandiába szállította azt – áll a közleményben.