A szerb belügyminisztérium nagy csinnadrattával jelentette be honlapján egy fényképekkel és videóval is illusztrált hírben, hogy október 2. és 5. között az Interpol főtitkársága által szervezett akcióban Szabadka és Zombor területén összesen 516 személyt vontak ellenőrzés alá.

Az illegális migráció és emberkereskedelem visszaszorítását, illetve az illegális bevándorlók, valamint az embercsempészettel és emberkereskedelemmel foglalkozó terrorista csoportok tagjainak azonosítását célzó akcióban az Interpol rendőrtisztjei mellett a szerbiai határrendőrség és bűnügyi rendőrség, a zombori és szabadkai rendőrkapitányság, valamint a rendőrség műszaki egységének emberei vettek részt.

A Hotspot elnevezésű nemzetközi akció a szabadkai és zombori befogadóközpontok mellett – ahogyan a közleményben fogalmaznak – az olyan „vad” helyszíneken is zajlott, ahol migránsok tanyáznak.

A közlemény szerint az „akció remek eredményeket hozott és az említett községekben hozzájárult az általános közbiztonság szintjének növekedéséhez, és megmutatkozott, hogy Szerbia a nemzetközi rendőri együttműködés megbízható partnere”.

A szerb belügyminisztérium közleményéből egyáltalán nem derül ki, hogy az ellenőrzöttek között találtak-e esetleg nemzetközileg körözött bűnözőket, vagy terroristákat, volt-e valakinél fegyver, előállítottak-e valakit, esetleg a „vad” helyszíneken tartózkodó migránsokat elszállították-e valamely befogadó központba. Így nem igazán érthető, hogy az akció mi módon járult hozzá a közbiztonság növekedéséhez.