Munkára kötelezné a menedékkérőket Németország – írta meg a német sajtó. A kormánynak előkészített dokumentum szerint a menedékkérőket rögtön azt követően köteleznék munkára, hogy a befogadóközpontokból kikerülve szálláshelyet kapnak valamely településen, mivel a munkaerőhiányra való tekintettel megengedhetetlen, hogy sok menekült és menedékkérő nem áll a munkaerőpiac rendelkezésére – írja a Fenix magazin.

„A nyelvtanfolyamokra és az integrációra való várakozás nem szolgálhat tovább kifogásként a munkaerőpiaci integráció halogatására” – áll a dokumentumban, amelyet az Augsburger Allgemeine Zeitung szerint még azok a tartományok is támogatnak, ahol a kormánypárti SPD (Németország Szociáldemokrata Pártja) van hatalmon. Az új szabályozás lehetővé tenné azt, hogy a városok és a községek a menekülteket és a menedékkérőket közmunkára kötelezzék. Annak is keresik a módját, hogy pénz helyett utalványokat adjanak nekik, amivel élelmiszereket és egyéb szükségleti cikkeket szerezhetnének be – azt remélik, ily módon ez kevésbé ösztönözné a menekülteket arra, hogy Németországot válasszák célországnak, ahol nagyon kedvező szociális kedvezményekben részesülnek. Az utalványokkal nem mellékesen annak is elejét lehetne venni, hogy a kapott készpénzt a menekültek a származási országukba küldjék.

Németországban a bevándorlókkal szembeni politika az egyik legfontosabb téma lett, amit a jobboldali populista AfD (Alternatíva Németországért) sikere is bizonyít.  Németországban a menekültek száma az év végéig elérheti a 2015/2016-os menekültválság rekorját is.