Három év után újra pályázatot ír ki falusi házvásárlásra a Prosperitati Alapítvány – jelentette be pénteken Juhász Bálint, az alapítvány elnöke.

A pályázati időszak november 15-én indul és 2024. január 15-ig fog tartani. A legutóbbi pályázati időszakban 1100 család és egyedülálló szülő talált otthonra, kezdhetett önálló életet Vajdaságban.

– emelte ki. Az új pályázati időszakban 1,3 millió euró (500 millió forint) a keret, a tervek szerint mintegy száz család juthat így  saját házhoz, azonban, ha a keret engedi, úgy akár ennél többen is A pályázat menete ismert, csak némi módosításra került sor.

Tízezer eurónyi támogatás helyett most tizenöt ezer eurónyi támogatást lehet elnyerni, a ugyanúgy, ahogy eddig, a támogatás intenzitása az gyakorlatilag a 100 százalék is lehet. Ez azt jelenti, hogy a megvásárolni kívánt ház értéke, amennyiben nem éri el a 15 ezer eurónyi értéket, vagy pont annyi, akkor önrészt nem szükséges ehhez biztosítani. Amennyiben ezt meghaladja, akkor minden összeg, amivel meghaladja azt a pályázó kell, hogy biztosítsa saját forrásból. A megvásárolni kívánt ház összege lehet magasabb, de legfeljebb ötmillió dinár, tehát 40 ezer euró értékű lehet a ház, amelyet megvásárolna a pályázó.

– mondta a pályázati folyamatról Juhász Bálint, hozzátéve hogy továbbra is rurális körzetben lehet pályázni, így kiesnek az üdülő övezetek, Szabadka központja, és egyéb urbánus körzetek.

Értékelési szempontból továbbra is hangsúlyosan figyelembe veszik az iskolai végzettséget, előnyt jelent ha valaki munkaviszonyban áll vagy saját vállalkozása van, valamint a továbbiakban is a kiskorú gyermeket nevelő szülők plusz pontokat kapnak, mivel ezzel a pályázati kiírással is a családokat szeretnék támogatni. A Prosperitati Alapítvány kilenc területi irodája felkészült a pályázatok fogadására.

Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány elnöke