A magyarkanizsai Ábel István gyerekkora óta odavan a keresztrejtvényekért. Nemcsak unaloműzés gyanánt fejti ezeket, hanem versenyekre is jár, sőt, ő álmodta meg a Vajdasági Keresztrejtvényfejtő Versenyt, melyet évente kétszer rendeznek meg, és amelynek idén tizedik alkalommal lesz a házigazdája. Nemrég egy, a magyar Rejtvényfejtők Országos Egyesülete által szervezett megmérettetésen egyéniben első helyen végzett – negyvenhét perc alatt fejtette meg a bűvös rejtvényt olasz módra. A részletekről Ábel Istvánt kérdeztük.

Honnan ered a keresztrejtvények iránti érdeklődése?

– Gyerekkoromra nyúlik vissza, ugyanis amikor fiatal voltam, a Hét Napban futott egy gyerekeknek készült keresztrejtvény Vali néni leveles ládájában címen, amit rendszeresen kitöltöttem, majd beküldtem a megoldásokat Vali néninek – a rejtvények iránti érdeklődésem ekkor vette kezdetét, és azóta is kíséri az életem. Miután befejeztem az egyetemet, a magyarkanizsai Építőipari Kombinált számítóközpontban kezdtem el dolgozni, ahol már működött egy vállalati újság, és rám bízták a keresztrejtvények szerkesztését. Ezt követően mindez egyfajta mellékállássá vált, készítettem ugyanis rejtvényeket a Magyar Szónak, a Kanizsai Újságnak, különböző gyermeklapoknak, hét éve pedig a Családi Kör külsős munkatársaként dolgozom a rejtvényrovaton.

Nemcsak szerkeszteni, hanem versenyezni is szeret. Az anyaországi megmérettetéseken olykor-olykor részt vesz, a Vajdasági Keresztrejtvényfejtő Versenynek pedig megálmodója és házigazdája. Mit lehet tudni ezekről a versenyekről?

– A magyarországi keresztrejtvényfejtő versenyeken négy szint ismert: a kezdő, a haladó, a mesterjelölt és a mester kategória. Minden induló a maga tudásához és ismeretéhez mérten választhat a kezdő vagy a haladó kategóriák közül. Én a haladók közé sorolom magam. Ahhoz, hogy valaki a mesterjelölt kategóriában indulhasson, a haladó kategóriában, hogy a mester kategóriában indulhasson pedig a mesterjelölt kategóriában kell elérnie egy bizonyos eredményt. Az idei évben eddig nyolc megmérettetésre került sor a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete szervezésében, ebből én három versenyen vettem részt, és még kettő van hátra, ám minden bizonnyal azokon már nem indulok. Az egyesülethez bárki csatlakozhat, határon innen és túlról egyaránt. Én egy kedves rokonom által hallottam erről először, az ő invitálására vettem részt sok évvel ezelőtt egy versenyükön, amelyet Szegeden rendeztek meg, ezután csatlakoztam az egyesülethez. Sajnos nem tudtam minden évben minden versenyen ott lenni (egy évben általában tíz megmérettetést rendeznek az ország különböző pontjain), a határhoz viszonylag közelebbi településeken szervezetteken igyekeztem ott lenni. A Vajdasági Keresztrejtvényfejtő Verseny ugyancsak nagyon népszerű, évente kétszer rendezzük meg, és a résztvevők száma évről-évre csak nő. Idén ősszel jubilálunk, ez lesz a tizedik alkalom, hogy megszervezzük ezt a versenyt, a részleteket azonban csak később tudom megosztani.

A legutóbbi, Szerencsen megrendezett versenyen, amelyen részt vett, kimagasló eredményt értél el.

– Igen, ennek a versenynek valóban Szerencs adott otthont néhány hete, én pedig úgy döntöttem, lévén, hogy most már viszonylag olcsón vonatozhatok, hogy elmegyek és megmérettetem magam. Negyvenhét perc alatt fejtettem meg a keresztrejtvényeket, és két hibaponttal a haladó kategóriában első helyen végeztem, és átvehettem az ezzel járó aranyérmet, oklevelet és ajándékcsomagot. Másnap, a csapatversenyben is részt vettem, mint a No name nevű csapat tagja. Velük a mesterjelölt kategóriában 90 perc alatt a negyedik helyen sikerült végeznünk. Az egyéni versenyek általában szombaton, a csapatversenyek vasárnap zajlanak. A csapatversenyekben is azok a kategóriák ismertek, amelyek az egyéniben. Egy csapatban négyen lehetnek, és a megfejtésen felváltva dolgozunk.

Min áll vagy bukik a győzelem? 

– Az egyik legfontosabb, hogy az ember agya és keze gyorsan járjon, és minél kevesebb hibát vétsen. Hibapont alatt értendő, ha az illető rosszul írt be valamit, ha kihagyott valamit, vagy ha átírt valamit – a legjobb tehát, ha ceruzát és radírt használunk.

Mely korosztály érdeklődését keltik fel ezek a rejtvények? 

– Sajnos még mindig a középkorúak és az idősek azok, akik körében kereslet van a rejtvények iránt. Minden bizonnyal ez annak is köszönhető, hogy a fiatalok már sokkal inkább az online térből tájékozódnak, mintsem a nyomtatott sajtóból, amelyek jó része még tartalmaz rejtvényeket vagy egyéb logikai játékokat, fejtörőket.

Mi az, ami ennyi év után is lenyűgözi ezekben a játékokban?

– Egyértelműen a kihívás.