A tartományi ombudsman helyettesének nevezték ki Nyilas Mihály egykori magyarkanizsai polgármestert, korábbi tartományi oktatási titkárt, aki az elmúlt időszakban az igazságügyi minisztérium államtitkáraként dolgozott, írja a 021.rs.

Nyilas Orosz Jánost váltja a tisztségen, akinek lejárt a mandátuma.

Az ombudsman helyetteseit hatéves megbízatásra választják meg.

Nyilas ellen a szabadkai rendőrség 2018-ban büntetőfeljelentést tett egy 2017. december 28-ai közlekedési baleset miatt. Nyilast azzal gyanúsították, hogy autójával halálra gázolt egy 69 éves gyalogost Békován. A közlekedés biztonsága ellen elkövetett súlyos bűncselekménnyel gyanúsították, ám a bűnvádi feljelentést végül elvetették, mivel nem találták megalapozottnak a hivatalból üldözendő bűncselekmény megtörténtét.

Nyilas Mihály tavalyelőtt áprilisban Magyarországon súlyos balesetet szenvedett.

Magyarországon balesetezett Nyilas Mihály, a VMSZ államtitkára

Nyilas a Magyarkanizsa községben lévő Oromon született 1962-ben, okleveles jogászként 1985-ben egy szabadkai bútorgyárban kezdett dolgozni, ahol az általános és jogi osztály vezetője volt.

Az igazságügyi vizsgát követően 1990-ben a magyarkanizsai községi bíróság bírájává nevezték ki, 1993-tól 2008-ig pedig ügyvédként tevékenykedett.

2008-tól 2014-ig Magyarkanizsa polgármestere volt, majd megválasztották a tartományi kormány oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkárává. Ezt a tisztséget 2020-ig töltötte be.

A Vajdasági Magyar Szövetség tagja, 2008 és 2013 között a párt elnökségének a tagja.

Nős, három gyermek édesapja.