„Minden szavazat számít, el kell érni a két évvel ezelőtti szintet, de ha lehet, még felül is kell teljesíteni” – ezt mondta a palicsi helyi közösség termében a Vajdasági Magyar Szövetség Szabadka környéki aktivistáinak Lázár János, Magyarország építési és közlekedési minisztere. Úgy látszik, ahhoz hogy a hatvanezer szavazatot elérjék, a VMSZ vezetése a törvényszegéstől sem riad vissza: pénteken Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke, aki nem mellesleg a jogtudományok doktora (!), valamint Zsigmond Barna Pál, a magyar Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese a palicsi Miroslav Antić Általános Iskolában kampányolt. Mi másnak lehetne nevezni azt a látogatást, amit a Pannon RTV honlapja a Választások 2023 rovatba sorolt.

A fényképeken jól látszik: Vicsek Annamária, a VMSZ oktatási államtitkára is részt vett a törvénysértésben, s ugyanígy tett Szakállas Zsolt, tartományi oktatási titkár, valamint Juhász Bálint, a VMSZ tartományi listavezetője és Kovács Elvira, párt alelnöke is.

Aki esetleg nem ismerné az Oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény 113. szakaszát, annak idemásoljuk:

Az intézményben tilos a pártszervezkedés és -tevékenység, valamint az intézmény helyiségeinek e célra való használata.

A hatályos törvény megtalálható magyar nyelven a Magyar Nemzeti Tanács honlapján is.

Vajdasági magyar kampánypedofília

A Vajdasági Magyar Szövetség vezetősége és Zsigmond Barna Pál, a magyar Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettes kampánykörútja a palicsi Miroslav Antić Általános Iskolában (az eredeti fényképet a Pannon RTV készítette, mi kitakartuk a gyerekek arcát)