A Korrupcióellenes Ügynökség cáfolta, hogy „tisztogatást” végeznének az intézményben. Mint az Ügynökség az N1-nek elmondta, a gazdaságosság és a hatékonyabb munkavégzés érdekében új rendszerezésre került sor, melynek eredményeként senkit sem bocsátottak el, hanem 30 főt más munkahelyre helyeztek át.

A Korrupcióellenes Ügynökség munkatársa az N1-nek elmondta, hogy a munkahelyek belső szervezésének és rendszerezésének szabálykönyve besorolja a szűkebb belső egységek vezetőinek beosztásait, munkahelyeit, meghatározza az egyes munkakörökben ellátandó feladatokat, kritériumokat. A feladatok miatt, valamint a gazdaságosság és a szervezeti egységek jobb összehangolása érdekében az új rendszerezés a korábbi 10 ágazat helyett nyolc ágazatot, valamint a beosztásban lévő közalkalmazotti létszámot irányozta elő, így ezt 13-ról 10-re csökkentették.

A Nyilvántartási Szektor és a Vagyonellenőrzési Szektor összevonásra került, a Média és a civil szervezetekkel való együttműködési szektor feladatait az Ügynökség újonnan alakult titkársága  és az Integritási Szektor kapta. Az Igazgatói Iroda az Ügynökség Titkárságává, az Igazgatóság Hivatala pedig a Tanács Titkárságává alakult. Emellett megtörtént a munkakör egyes csoportjainak ágazatok közötti újraelosztása

– magyarázza az Ügynökség. Rámutattak, hogy az új rendszerezéssel a végrehajtók összlétszáma nem változott (162), a területi egységekben a munkahelyek a betöltetlen állások újraelosztásával jöttek létre a Hivatal székhelyén.

Mint hozzátették, csökkentették a vezető és független tanácsadók számát, növelték a tanácsadók és junior tanácsadók számát annak érdekében, hogy az Ügynökség felépítése összhangba kerüljön az alapszabályzattal, és egyúttal lehetővé váljon arra, hogy fiatal, tanult embereket vegyenek fel.

Az Ügynökség újonnan megalakult regionális egységében két személyt alkalmaztak, az egyik egy másik állami szerv közalkalmazottjának átvételével, a másik személy pedig hat hónapos határozott időre volt alkalmazásban

– írta az Ügynökség hozzátéve, hogy egyetlen alkalmazottat sem bocsátottak el,és nem helyezték át a korábbi beosztásában megnevezettnél alacsonyabb beosztású pozícióba sem.

Az új rendszerezés elfogadásával minden közalkalmazott megfelelő beosztásba került. Arra is felhívjuk a figyelmet, hogy a köztisztviselők rotációjának elvét a korrupció elleni küzdelemmel foglalkozó különféle stratégiák és dokumentumok tartalmazzák, és a köztisztviselők rotációját nemzetközi szinten is elismerik, mint a különböző szervek munkáját javító intézkedést

– mondja az Ügynökség. Az új rendszerezéssel  30 alkalmazott került más munkahelyre.