A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) és a Pro Tent minden alkalmazottja a decemberi fizetésén felül további 20 ezer dinárt kap, az állam így mond nekik köszönetet az energetikai rendszer stabilizációjáért tett erőfeszítéseikért – közölte Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter.

Közleményében arról is írt, hogy az állami támogatásnak köszönhetően stabilizálódik az EPS helyzete, és várhatóan az utóbbi két évtized legnagyobb bevételét könyvelheti majd el, ami azt jelenti, hogy a szakmai vezetőség eredményesen dolgozik.

„Folytatni fogjuk az idén megkezdett reformokat az energetikai ágazatban. Azt szeretnénk, hogy hatékonyabb vezetésünk és jobb eredményeink legyenek, amik már most az év végén láthatók. Szeretnénk arra is ösztönözi az embereket, hogy továbbra is dolgozzanak a közszférában, és így járuljanak hozzá a vállalatok sikeréhez és az energetikai rendszer stabilitásához” – közölte a miniszterasszony.