— Sikerült olyan eredményt elérnünk, amire édesapám, Pásztor István büszke lenne. Csütörtökön azt mondtam, hogy győzni akarunk. Szeretném bejelenteni, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség győzött a választásokon! — mondta sajtótájékoztatója elején dr. Pásztor Bálint.

Nehéz körülmények között jó eredményt értünk el. Soha a történelemben nem fordult elő, hogy két nappal a választások kiírása előtt egy közösség, egy párt, elveszítse a vezérét. Ez a tragédia megtörtént a VMSZ-szel. Sokan arra számítottak, hogy a VMSZ eltűnik a süllyesztőben, fogalmazott Pásztor.

A VMSZ megbízott elnöke elmondta, legalább annyi szavazatot kaptak, mint az előző választásokon (60.313 szavazatot kapott a VMSZ 2022-ben – a szerk.megj.).

— Hat mandátumunk lehet, a célunk az volt, hogy minimum öt mandátumot szerezzünk, ezt a célt elértük. Reménykedünk a hat mandátumban. A VMSZ egy stabil, erős párt, kiváló emberekkel és kiváló aktivistákkal. Köszönöm nekik az elmúlt hat hetet, a szavazóknak pedig a szavazatokat. A koalíciót csakis a Szerb Haladó Párttal tudjuk elképzelni.

Mivel egyesek próbálták elbizonytalanítani és riogatni a polgárokat, hogy a Szerb Radikális Párttal vagyunk valahol koalícióban, azoknak el kell, hogy mondjam, hogy a VMSZ országos szinten erősebb, jelentősebb párt, mint a Szerb Radikális Párt. Ami a tartományi választásokat illeti, a VMSZ a tartományi parlament harmadik legerősebb pártja – tette hozzá.

Pásztor elmondta, Semjén Zsolt magyar miniszterelnök helyettes már gratulált az eredményhez és meglköszönte a magyar kormány támogatását a kampány során.