A pénz jelenti a legkisebb problémát a kötelező sorkatonai szolgálat gondolatának mérlegelésekor, mondta Siniša Mali miniszterelnök-helyettes, szerb pénzügyminiszter.

Mali úgy véli, hogy ez egy olyan ötlet, „ahol a pénzt nem szabad megkérdőjelezni”.

“Képzeljék csak el, hogy egy önkormányzat felszereli azokat a laktanyákat. Az fellendíti a helyi gazdaságot, a város gazdaságát. Ha beruházunk néhány laktanya újjáépítésébe, ismét a hazánkba ruháztunk bele. Az építőipar is pénzhez jut, emberek jutnak munkához, adó folyik be a költségvetésbe” – mondta Mali a Pink Televízió Hit Tweet című műsorában.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az erős szerb hadsereg a béke és a szabadság záloga, majd hozzátette: a világ ilyen biztonsági helyzetében felelőtlenség lenne nem gondolni Szerbia biztonságára és a szerb fegyveres erők megerősítésére.

„Ma százszor többet fektetünk be, mint 10-15 évvel ezelőtt, a hadseregünk pedig százszor erősebb, mint 10 évvel ezelőtt ” – mondta Mali.

Nyilvános vita lesz a sorkatonai szolgálat bevezetéséről, mert a kormány szerint felelőtlenség lenne azt nem megvitatni. Szavai szerint erősíteni kell a Szerbiához tartozás érzését, a zászlókultuszt, a himnuszkultuszt is.

Néhány nappal ezelőtt vetődött fel ismét a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetésének lehetősége.