Szerbiában az információs és kommunikációs technológiák szektorában dolgozó nők 9 százalékkal kevesebbet keresnek férfi munkatársaiknál – írja a HelloWorld portál. Bár ugyanolyan vagy magasabb képzettséggel alkalmazzák őket, vezető beosztásba is ritkábban kerülnek, mint a férfiak.
Az Európai Unió országaihoz képest Szerbiában több nő folytat tanulmányokat STEM-egyetemeken (tudomány, technológia, mérnöki karok, matematika): 2021-ben az EU-ban például csak 17 százalékot tett ki a nők aránya az információs és kommunikációs technológiák (IKT) karain, miközben Szerbiában ez az arány 29 százalék.
Az IKT szektorban a munkaerő kétharmadát teszik ki a férfiak, az IT-n belül ez az arány már 70 százalék, és ugyanez az arány jellemző a fejlesztőkre is, ami már javulást jelent a néhány évvel korábbi helyzethez képest.
A nőknek azonban csak egy kis hányada folytatja a pályafutását ebben a szektorban, mert nem tudnak megküzdeni a társadalmi elvárásokkal és a nemi előítéletekkel. A Girls Who Code jelentése szerint az IT-ban dolgozó nőknek a fele 35 éves kora előtt elhagyja az ágazatot.

Illusztráció: Pixabay