Egyre többen kapják el a szamárköhögést, ami egy rendkívül fertőző és veszélyes betegség, ami ellen létezik védőoltás – figyelmeztetett a szerbiai orvosi kamara és arra intette a szülőket, hogy az kötelező oltakozási kalendáriummal összhangban oltassák be gyerekeiket.

Rámutattak arra, tudományosan bizonyított tény, hogy a védőoltás a fertőző betegségek terjedésének megfékezésében a lehető leghatékonyabb megelőző intézkedés.

– Az immunizáció az emberiség egyik legnagyobb vívmánya, és egyetlen más egészségügyi beavatkozás dem mentett meg több emberi életet. A vakcinák káros hatásairól szóló ellenőrizetlen információk terjesztése alaptalan aggodalmat kelt a szülőkben és azt eredményezi, hogy halogatják, vagy elutasítják a védőoltást. Emiatt pedig a beoltott gyerekek száma a kollektív immunitáshoz szükséges szint alá csökkent – figyelmeztet az orvosi kamara.

A közlemény szerzői hozzátették, a nyájimmunitás az egyetlen dolog, ami gátat szabhat a nagyobb járványok kialakulásának, és amivel megvédhetők azok a kisgyerekek, akik veleszületett, vagy krónikus betegség miatt nem kaphatják meg az oltást, és akiknek élete a társadalom egészének felelősségétől függ.