Ana Brnabić, aki jelenleg Dubaiban tartózkodik a kormányok világtalálkozóján, egyebek közt Tucker Carlsonnal is találkozott, aki nemrég interjút készített Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A szerb kormányfő beharangozta, hogy az amerikai újságíró hamarosan Szerbiába látogat, írja az N1.

Mit mondott Putyin az ukrajnai magyarokról

– Ő igen sokat tud Szerbiáról és azt mondta, az idei év derekán tervez Szerbiába látogatni, Aleksandar Vučić elnököt pedig rendkívül tiszteli. Azt mondtam neki, örülök, hogy találkoztunk és gratuláltam a bátorságához, hogy valóban fenomenális interjút készített az Orosz Föderáció elnökével – jelentette ki Dubaiban újságírók előtt Ana Brnabić.

Elmondása szerint Carlson óriási bátorságról tett tanúságot, és hogy az emberek hallhatták azt, amit elvileg a mai világban mindenütt jelen lévő cenzúra miatt nem hallhatnak.

Halkan jegyeznénk meg, hogy Ana Brnabić cenzúrával kapcsolatos állítása egyáltalán nem állja meg a helyét, ugyanis a nyugati sajtóban rendszeresen megjelennek Vlagyimir Putyin nézetei, elképzelései, mondanivalója…

A Dubaiban megrendezett csúcstalálkozón több mint 85 nemzetközi és regionális szervezet, valamint 120 kormánydelegáció vesz részt. Egyebek közt gazdasági, társadalmi és egészségügyi kérdésekről és a globális változásokról értekeznek.

Fizet mint a köles a jobboldali hazugsággyár