A The Body Shop bezárja üzleteinek felét, néhányat már kedden be is zártak, a londoni székhelyű központ létszáma 40 százalékkal csökken. Nincs hír magyar vagy szerb üzletek bezárásáról.

A The Body Shop bejelentette, hogy bezárja üzleteinek felét az Egyesült Királyságban – köztük kedden hetet. A bajba jutott kereskedelmi hálózat a múlt héten csődeljárás alá került, ami több mint 2000 munkahelyet veszélyeztet.

A The Body Shopnak nagyjából 200 üzlete van az Egyesült Királyságban.

A Magyarországon is 10 boltot üzemeltető – emellett pedig a legnépszerűbb termékeit a DM üzletekben is forgalmazó – kereskedelmi hálózat eddig nem adott hírt arról, hogy külföldi üzletei is veszélyben lennének.

A brit vagyonfelügyelők szerint a márka jelenlegi portfóliója „az évek óta tartó veszteséges működés” után már nem életképes. A lánc 198 brit üzlethelyiségének „több mint fele” nyitva marad – közölték az ügyintézők a Sky News-zal. A bejelentés szerint a központi irodai munkahelyek mintegy 40 százaléka megszűnik, a létszám itt 400 főállású alkalmazottra csökken.

A vállalat legutóbbi beszámolója szerint a The Body Shop 2022-ben 927 adminisztratív alkalmazottat és 1641 üzletben dolgozót foglalkoztatott.

FRISSÍTÉS:

Cikkünk megjelenését követően két nappal a cég magyarországi illetékese levélben kereste meg szerkesztőségünket, amelyben arról tájékoztatott, hogy cikkünk a jelen formájában félrevezető lehet, ugyanis Magyarországon nem a The Body Shop International az üzemeltető.

Kérésére az alábbi mondattal egészítjük ki a cikket:

Magyarországon a The Body Shop franchise rendszerben működik, a franchise partnerekre nincsenek kihatással az egyesült királyságbeli piac történései. Magyarországon minden üzletünk továbbra is nyitva tart, zavartalanul működik, és vásárlóink továbbra is megvásárolhatják kedvenc termékeiket üzleteinkben és online.

Olvasóink és a cég elnézését kérjük!