A magyar széppróza napjához kapcsolódóan rendezett novellaíró versenyt a Magyar Írószövetség, amelyet Kollár Árpád nyert Sodrás című írásával. A gálaesten a verseny mellett koncert és Az év novellái 2024 antológia bemutatója is várta az érdeklődőket, tudósít a litera.hu.

Február 18-án a balatonfüredi Anna Grand Hotelben tartotta meg gálaestjét a Magyar Írószövetség a magyar széppróza napjához kapcsolódóan, valamint megtartották a hagyományos novellaíró versenyt is, amelyen kisorsoltak a novellák alapjául szolgáló témát, amely idén Jókai Mór A kétszarvú ember regényének címe lett. A novellaíró verseny résztvevői – Lőrincz P. Gabriella József Attila-díjas költő, író; Gáspár Ferenc József Attila-díjas író; Kollár Árpád József Attila-díjas költő, író – helyben, egy különteremben írták novelláikat.

Míg a versenyzők írtak, addig Toldi Éva és Bíró Gergely szerkesztők Völgyi Tóth Zsuzsa kérdéseire válaszolva bemutatták a magyar széppróza napjára megjelent Az év novellái 2024 antológiát. Az antológiában negyvenkét szerző írásai szerepelnek – a szerzők közül a legfiatalabbik a 30 esztendős Masri Mona Aicha, míg a legidősebb, az idén januárban 88 évesen elhunyt Ferdinandy György. Masri Nem gondolok az ég madaraira című novelláját Tallián Mariann színművész előadásában hallgathatta meg a közönség. A szoros versenyt, melynek során három kiváló novella született, Kollár Árpád szabadkai származású író nyerte, Sodrás című írásával.

A zsűri tagjai voltak: Bíró Gergely, a Magyar Napló folyóirat főszerkesztő-helyettese; Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke; a vajdasági Kontra Ferenc Prima Primissima és József Attila-díjas író; Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjas író, a 2018-es verseny győztese; Rózsássy Barbara József Attila-díjas költő.

Kollár Árpád a díj átvétele után (Magyar Írószövetség)