Egyszerre nagyon könnyű és nagyon nehéz megérteni, miért mondott le a magyar politikai élet egyik legnépszerűbb alakja, Novák Katalin a köztársasági elnöki tisztségből, s hogy miért követte őt ezen az úton a Fidesz egyik leginkább rajongott csillaga, Varga Judit.

Könnyű, hiszen egy pedofilbotrány rázta meg alapjaiban azt a rendszert, amely saját állítása szerint a gyermekek védelmét helyezi politikája középpontjába. És nehéz, hiszen egy úgy felépített rendszerben, mint amilyet az orbáni Magyarországon látunk, hibába eddig nem igazán bukott bele senki.

Ráadásul azok, akik a magyar közmédiából tájékozódnak (M1 és társai), az első, az egész üggyel kapcsolatos információt csak egy hete láthatták a képernyőkön, egy furcsa miniszterelnöki megszólalásban, amelyben Orbán Viktor egy TikTok-videóban közölte, hogy alaptörvény-módosítást fog kezdeményezni annak érdekében, hogy „gyermekek ellen szándékosan elkövetett bűncselekmények” tettesei soha ne részesülhessenek elnöki kegyelemben.

Na puff!

De ez most miért téma? – kérdezheti az M1 lelkes nézője.



A cikk folytatódik, de a tartalom eléréséhez PLUSZ előfizetés szükséges. Ha már van előfizetése lépjen be az azonosítójával, ellenkező esetben válasszon csomagjaink közül.