Kilenc parlamenti frakció, összesen húsz párt és mozgalom képviselője alkotja a tartományi képviselőházat, írja a 021.rs.

Képviselői csoportból több lett, mint ahány választási lista átlépte a választási küszöböt. Összesen hat ilyen volt, ebből egy kisebbségi. Azért lett összesen kilenc, mert a Szerbia az erőszak ellen koalíció négy külön képviselői csoportot hozott létre, a Rasim Ljaljić féle Szociáldemokrata Párt, a szlovákok és az Egyesült Nyugdíjasok Mozgalma „leváltak” a Szerb Haladó Pártról.

Emellett Ljubica Bertović, az Orosz Párt képviselője csatlakozott az Aleksandar Vučić – Vajdaság nem állhat meg listához, ami nem meglepő, mert már évek óta az SZHP tagja.

A legerősebb képviselői csoport a Szerb Haladó Párté, 62  taggal, ami néggyel kevesebb, mint az előző összetételben. A frakció elnöke Dmitar Stanišić.

Amennyiben a velük koalícióban induló, de önálló frakciót alapító képviselőket kivonjuk, az SZHP-nak 59 képviselője lett a parlamentben.

A Vajdasági Magyar Szövetségnek 9 képviselője lett, a frakció elnöke Juhász Bálint, alelnöke dr. Bagi Bojan. Az előző összetételben a VMSZ-nek 11 képviselője volt a tartományi parlamentben.

A Szerbiai Szocialista Párt és az Egységes Szerbia frakciót hét képviselő alkotja. Az elnöke Aleksandra Đanković, helyettese Željka Milošević.

Annak ellenére, hogy a Szerbia az erőszak ellen koalíció a második legnagyobb parlamenti frakció lehetett volna 30 képviselővel, erre mégsem kerül sor, mert négy részre osztódtak.

A Szabadság és Igazságosság Párt a legnagyobb ellenzéki párt a parlamentben, 9 képviselővel, elnöke pedig Sebők Róbert.

Közös frakciót alapított a Szerbia Központ (SRCE), a Zöld-baloldai front és a Mozgalom a változásért, így nekik 8 képviselőjük lett, az elnökük pedig Mihailo Brkić.

Hét képviselője van a Szerbiai Népi Mozgalom és Ökológiai felkelésnek, amelynek elnöke Stanko Pužić.

A Szerbia az erőszak ellen Koalícióval együtt indult a választáson, de külön frakciót alapított a Demokrata Párt-Együtt-Szabad polgárok Mozgalma is, nekik hat képviselőjük van. Az elnök Radivoje Jovović, helyettese Daniel Kovačić.

A tartományi parlamentben helyet kap hét taggal az Új Szerbiai Demokrata Párt és a POKS.

Amennyiben a pártok és mozgalmak számát nézzük, a tartományi parlamentben összesen 20 különböző párt és mozgalom képviselői lesznek jelen.

Az alakuló ülés február 9-én volt, elnököt és alelnököt nem választottak, de nem is tudni, hogy mikor kerülhet rá sor. A határidő az alakuló üléstől számított 30 nap.