A nagybecskereki (Zrenjanin) rendőrség egy 24 éves sofőrt állított elő, amiért jogosítvány nélkül, eltiltás ideje alatt vezette Volvo típusú személygépkocsiját. Személygépjárművét lefoglalták. Nem ez volt az egyetlen eset, ugyanis két hét alatt mintegy 24 járművet foglaltak le súlyos közlekedési szabálysértések miatt.

Február 22-ig, amióta behoztuk a gépjárműelkobzás intézkedését, 24 járművet foglaltunk le súlyos szabálysértések miatt. Az esetek többségében a jármű elkobzásának oka a gondatlan vezetés, valamint a jogosítvány nélküli járművezetés, illetve eltiltás ideje alatt alatt történő vezetés- mondta a Közlekedésrendészeti Igazgatóság vezetője Slaviša Lakićević rendőr ezredes a Novának. Mint kiemelte, a legtöbb járművet a Belgrád városi rendőrkapitányság területén foglalták le, összesen hatot, de több településen is foglaltak le autókat. Mint mondta, 8 elkövető 25 év alatti volt, míg egy sofőr kiskorú volt.

A lefoglalt járművek sofőrjei között volt olyan, akinek jogosítványát a közlekedés súlyos veszélyeztetése miatt elvették, de az első lefoglalt személygépjármű sofőrje az alkoholszondáztatást tagadta meg.
A Nova kiemelte, a jármű ideiglenes elkobzására vonatkozó intézkedés az illetékes bíróság előtti eljárás végéig tart. De milyen esetekben foglalhatják le az autónkat?

  1. 1,2 ezreléknél magasabb véralkohol szint melletti járművezetés,
  2. az alkohol-, vagy drogteszt megtagadása,
  3. a megengedett sebesség 100 km/h-nél nagyobb mértékű túllépése lakott településen belül,
  4. a megengedett sebesség 90 km/h-val történő túllépése lakott településen belül,
  5. az iskolai övezetben, illetve a 30-as korlátozásnál a megengedett sebesség 60 km/h-nál nagyobb mértékű túllépése,
  6. lassú forgalmi övezetben a megengedett sebesség 50 km/h-nál nagyobb mértékű túllépése,
  7. 12 évnél fiatalabb gyermek utaztatása az anyósülésen,
  8. 12 évnél fiatalabb gyermek utaztatása az arra nem előirányozott helyen (csomagtérben, a műszerfalon, a kalaptartón, a jármű külső felületén…),
  9. piros lámpán való áthajtás, kétszer 10 percen belül,
  10. járműoszlop előzése záróvonal átlépésével,
  11. járművezetés úgy, hogy a sofőr semmilyen kategóriára nem tett vizsgát,
  12. eltiltás idején történő járművezetés,
  13. járművezetés a büntetőpontok miatt bevont jogosítvány hiányában,
  14. járművezetés a forgalomból történt ideiglenes kizárás esetén,
  15. fényszórók bekapcsolásának elmulasztása éjszaka, kivilágítatlan úton,
  16. a gyalogos átengedése céljából lassító, vagy megálló jármű előzése, illetve kikerülése gyalogos-átkelőhelynél
  17. kísérettel rendelkező járműoszlop előzése és
  18. elsőbbség megadásának megtagadása a kísérettel rendelkező jármű elhaladása esetén.

18 vétség, amiért ideiglenesen lefoglalják a járművet, csak egy eset van, amikor azt tartósan elkobozzák