Csaknem 590 euróval magasabb átlagfizetés és nagyjából 260 euróval magasabb átlagnyugdíj – ezt ígérik egyre gyakrabban vezető szerbiai politikusok. Januárban az átlagnyugdíj 45.742 dinár volt, a decemberi átlagfizetés pedig 95.093 dinár (811 euró).

„Úgy tervezzük, hogy 2027-ig az átlagfizetések elérik az 1400 eurót, a nyugdíjak és a minimálbérek pedig a 650 eurót” – jelentette ki legutóbb Siniša Mali pénzügyminiszter, de erről beszélt Aleksandar Vučić államfő és Ana Brnabić kormányfő is. A szakértők kétkedve fogadják ezeket a terveket.

Branimir Jovanović, a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Tanulmányok Intézetének nyugat-balkáni szakértője úgy nyilatkozott a Danasnak: szerinte ez lehetetlen.

„Ez azt jelenti, hogy az átlagfizetésnek 2027-ig évente 15 százalékot kellene emelkednie. Az előrejelzések szerint az infláció az elkövetkező években egyszámjegyűre csökken, ezért annak az esélye, hogy ilyen infláció mellett a fizetések 15 százalékkal növekedjenek, a nullával egyenlő” – mondja Jovanović, aki szerint a nominális fizetésnél sokkal fontosabb a vásárlőerő.

„A drágulások miatt ma Szerbiában egy átlagfizetéssel szinte ugyanannyit tudnak vásárolni az emberek, mint két évvel ezelőtt” – tette hozzá.

Jovan Tamburić, a Katonai Nyugdíjasok Szakszervezetének az elnöke szerint a nyugdíjasok megtapasztalták már azt, hogy a nyugdíjak emelkedése 2019 óta nem tette lehetővé az életszínvonal reális növekedését.

„Több mint egymillió nyugdíjas a létfenntartás határán él, 400 ezren pedig, akik a legkisebb nyugdíjat kapják, veszélyeztetettek” – mondja.  Tamburić szerint ígéretek helyett konkrét intézkedéseket kellene bevezetni, és az Alkotmánnyal és törvényekkel összhangban, szociális intézkedésekkel kellene javítani ezeknek a rétegeknek az életkörülményein.

Fotó: 021.rs