2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak – írta Tuzson Bence igazságügyi miniszter a Facebookon. Hozzátette, hogy ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is.

https://www.facebook.com/tuzson.bence/posts/pfbid02t3gPqejqKruFapFbEC4xYAnn88APLn9cQFT2W9fygWA5pKcG7oW3mQR45vkAcd1Zl

A Telex szerint ezt már sejteni lehetett, ugyanis korábban a kormány honlapjára felkerült törvénytervezet egyik kiegészítése utalt ilyesmire, akkor az Igazságügyi Minisztérium megerősítette, hogy a jövő ősszel induló tanévtől valóban igénybe vehető lesz majd ez a támogatás, de a részleteken még dolgoznak.

A magyar kormány egyébként eddig is támogatta a 20 év alatti fiatalok jogsiszerzését, utólag lehetett 25 ezer forintot visszaigényelni az Államkincstárnál a tanfolyam és a vizsga díjából. Ez ugyanakkor az utóbbi években nem sokat segített, hiszen a KSH adatai szerint 2022 végére már 305 ezer forintba került a jogosítvány megszerzése, de igazából a félmillió forintot is meghaladja az összeg, amit el kell költeniük a tanulóknak a B kategóriás jogosítvány megszerzésére.

Korábban arról is volt hír, hogy március 1-től ingyenes sofőrtanfolyamot biztosít a kormány azoknak, akik beszállnának a szállítmányozásba. A kormány Facebook-oldalán is meghirdette, hogy teherautóra, kamionra, buszra is lehet majd jogosítványt szerezni így, valamint a GKI-igazolvány költségeit is átvállalják. A feltétel legalább kétéves B kategóriás (személyautós) jogsi, egészségi alkalmasság és PÁV-határozat