A mellrák korszerű gyógyításához használt gyógyszerek júniustól kaphatóak a szerbiai páciensek számára, hangzott el a keddi Az emlőrák korszerű diagnózisa és kezelése panelbeszélgetésen. A Köztársasági Egészségbiztosítási Pénztár gyógyszerlistáján az elmúlt év végén új innovatív gyógyszerek jelentek meg, ebből 22 terápiás jellegű, 16 pedig korszerű gyógyszer. Ezeket számos onkológiai betegség kezelésére használhatják a betegek, többek között a mellrák gyógyítására is alkalmazhatóak, áll a sajtóközleményben.

A Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet igazgatója, Verica Jovanović elmondta, hogy 2021-ben 4447 újonnan diagnosztizált nőt regisztráltak ilyen típusú rosszindulatú daganattal, míg 1765 nő halt meg mellrákban.

A szervezett emlőrákszűrést illetően a program kezdetétől 2023 végéig Rákszűrési Hivatalunk adatai szerint mintegy 1312 emlőrákot észleltek. Ennek a programnak a korai felismerés a fő célja, ebben a stádiumban ugyanis nagyobb az esély a gyógyulásra– mondta Jovanović.

A Vajdasági Klinikai Központ Onkohematológiai Osztályának vezetője, Lazar Popović, akit a szerbiai mellrák elleni küzdelemben nyújtott kiemelkedő tevékenységéért kitüntetésben részesítettek, elmondta, hogy nagyszámú mammográfiás és ultrahangos gép kerül szerbiai intézményekbe, azonban az országnak még több radiológus szakemberre van szüksége azért, hogy több vizsgálat és szűrés legyen.

Bár vannak radiológusaink, csak kevesen vannak kiképezve arra, hogy az egy centiméternél kisebb elváltozásokat észleljék, pedig a mellrák esetében a korai diagnózis nagyon fontos. Ebben segíthet a mesterséges intelligencia is, amin az állam jelenleg is dolgozik – tette hozzá. Kiemelte, fontos az is, hogy proaktívan ösztönözzék a nőket a vizsgálatokra, és hogy az új gyógyszerlista remek, jelenleg az államnak minden feltétele megvalósult arra, hogy korai diagnózist állítsanak fel az intézményekben és kezeljék a mellrákot.

Az Egészségügyi Minisztérium államtitkára elmondta, hogy az állam törődik az üggyel, és mindent megtesz a nők diagnosztizálása érdekében, valamint a kezelések, és a rehabilitáció javításának érdekében.

Elegendő orvosunk és diagnosztikai berendezésünk van az egészségügyi központokban, és azon is dolgozunk, hogy a mesterséges intelligencia is segítse a szűréseket, a rák korai felismerésének céljábók. Tudományosan bizonyított, hogy egy okos gép két átlagos radiológust helyettesíthet – emelte ki.